Körülbelül 17 évvel ezelőtt, a késő miocén idején, Észak-Amerikában tűnt fel a Merychippus. Ennek a körülbelül 90 cm magas minilónak a fogazata már egészen hasonló volt a mai lovakéhoz, így keményebb, durvább füveket is megtudtak rágni. A Merychippus már egyetlen ujjon járt, bár a mellette lévő két ujj csökevénye még megvolt. Ez a kis ló már bizonyítottan csoportosan élt.
A Pliohippus körülbelül 6 millió évvel ezelőtt élt a Földön. Ez volt az első, egy lábujjal rendelkező, már ténylegesen patásnak nevezhető állat az evolúció folyamatában. A Pliohippus körülbelül 120 centiméteres marmagasságú volt, és az egész világon elterjedt, de mintegy 8000 évvel ezelőtt, máig ismeretlen okokból eltűnt Amerikából. Ezután az Újvilágba legközelebb az 1400-as évek végén, a spanyol hódítók segítségével jutottak lovak.
A ma élő ló, az Equus caballus körülbelül 1 millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön. Ezek a lovak már mind pusztákon és sztyeppéken éltek. A korai zebracsíkok már csak a farukon és a végtagjaikon voltak fellelhetők, és egyre több ló szőrszíne alkalmazkodott az új környezethez: az egérszürke, fakó és világospej színek váltak általánossá ebben az időszakban.

(Nagyobb méretért katt a képre)
Testének átalakulása:
A végtagok átalakulása az egyik legizgalmasabb változás a mai ló létrejöttének folyamatában. A több lábujjú Eohippus lábszerkezete a mocsaras, puha területeken való járást szolgálta. A földek keményebbé válásával, a szavannákon és sztyeppéken való vándorlás kezdetével azonban a lábujjak elcsökevényesedtek: ma lábanként mindössze egyetlen, a patává alakult középső ujj hordozza a ló teljes testtömegét.
Az ősló, illetve a ló marmagassága körülbelül ötszörösére nőtt az elmúlt 60 millió év alatt. Az Eohippus csupán 35 cm magas volt, míg ma egy nagyméretű, fejlett lónál alig átlagon felüli érték a 170 centiméter, de még két méter feletti marmagasság is előfordul. Vajon mi okozhatta ezt a növekedést?
A ló egyre nagyobb területeket járt be az évmilliók során, és a sebessége is megnőtt. A nagyobb testméret lehetővé tette a belső szervek, a keringési és légzési rendszer, valamint a mozgásszervek nagy teljesítményre való képességét, ezáltal a gyorsabb menekülést és a túlélést is.
Érdekes a mai ló arckoponyájának és állkapcsának megnövekedése a korai ősökéhez képest, majd a felső őrlőfogak megjelenése. Mindezen változások a lombok fogyasztásáról a legelésre való átváltás következtében történtek.
A ló nyaka ugyanennek a folyamatnak köszönhetően nyúlt meg, hisz így kényelmesen elérte a füvet. Szeme a fej két oldalára tolódott el, látótere megnőtt, és ezáltal könnyebben észrevette a közeledő ragadozókat. Ezzel együtt a binokuláris – azaz mindkét szem által észlelhető – látótere lecsökkent.

A ló rokonai:
A ló legközelebbi rokona a szamár (Equus asinus), a vadszamár (Equus hemionus hemionus), valamint a zebra (Equus zebra). A szamár és a ló keresztezéséből alakult az öszvér. Ezek mindegyike visszavezethető egészen az Eohippusig. A mai ló közelebbi őse – a przewalski ló, a tarpán, a tundrai ló, valamint az erdei ló – már a zebrától és a szamártól elkülönült evolúciós ágat alkotnak. A ló távolabbi rokonai közül sokakban hasonlít hozzá a szintén páratlanujjú orrsz*rvú (Rhinoceros), valamint a tapír (Tapirus terrestris).