A lótartáshoz nem árt ismernünk a lovunk természetéből fakadó igényeit. A ló napi 16-18 órát mozog, miközben vándorol és táplálkozik. A táplálkozás a teljes nap folyamán, kis adagokban történik. A ló viszonylag kis gyomra és a kevés magához vett élelem miatt képes a gyors menekülésre. A ló mindig tisztán tartja a táplálkozási helyét. Ürítése ürülék és vizelet formájában történik. Az ürülék mozgás közben is távozni tud a szervezetből, ami akár óránként, de stressz hatására ennél gyakrabban is előfordulhat. A vizelés – amihez a lónak szét kell terpesztenie a hátulsó lábait – jóval ritkábban történik, mint a trágyázás. Ha nem elég nyugodtak a körülmények, a ló akár órákig is képes visszatartani a vizeletét. A lónál háromféle alvást figyelhetünk meg. A mély alvás folyamán fekszik, és gyakran álmodik is. Ezért látható néha, hogy az alvó ló lábai mozognak, esetleg hangokat is hallat. A felületes alvás és a szendergés állapotára négylábú társunk állva is képes. Ezen képességének kialakulására a rá leselkedő veszélyek miatt volt szüksége.
A lovarda:
A lovarda – a lóval való kapcsolatunk színtere – mindenek előtt célszerű kell hogy legyen. Egy lovasiskola felszereltsége nem feltétlenül azonos egy sportistállóéval, de a lovak kényelmét, illetve a szakmai munkát leginkább segítő eszközök összegzésével és ideális elhelyezésével megfelelő képet kaphatunk mindazon lehetőségekről, amivel a számunkra leginkább megfelelő istállót ki tudjuk alakítani.
A ló tartása istállóban:
Az istállókkal szembeni legfontosabb kitétel, hogy biztosítsanak megfelelő szellőzést, a huzat azonban nem kívánatos. Az istállónak leginkább alkalmas épületek jelentős belmagasságuk és a légtér felső harmadában ablakok találhatók. A jó istálló tágas folyosókkal rendelkezik, ahol sérülésveszély nélkül tudjuk kivezetni a lovat. A folyosókon sose hagyjunk olyan tárgyakat, ami miatt egy elszabadult ló esetleg megsértheti magát!
Az istállókban tartott lovakat bokszokban vagy állásokban helyezik el, bár ez utóbbi már egyre kevesebb helyen fordul elő, hiszen nem biztosít elég helyet a ló számára a fekvő pihenéshez. Az ideális lóboksz mérete 12 m2, hogy lakója kényelmesen meg tudjon fordulni, illetve le tudjon feküdni benne. Különösen ügyeljünk rá, hogy a bokszokban semmilyen kiálló, vagy éles szélű felület ne legyen, hiszen a ló könnyen felsértheti magát járkálás vagy vakarózás közben. A modern istállókban a bokszok fala fából van, vagy ha téglából épült, akkor vagy gumival, vagy valamilyen más béléssel kipárnázzák. A hempergő vagy fekvő ló könnyen horzsolásokat szerezhet a felkelésnél, amennyiben teste az érdes felülethez dörzsölődik. A bokszban folyamatosan biztosítani kell a friss vizet, akár vödör, akár önitató segítségével. A lónak a víz mellett nyalósóra is állandóan szüksége van, így tudja pótolni az elveszet sómennyiséget. A bokszokban alom található, amely leggyakrabban szalma. Bizonyos lovak azonban megeszik maguk alól a szalmát, és gyakran úgynevezett szalmahasat növesztenek, ezért faforgács vagy kenderalom is helyezhető alájuk. Az alom lényege, hogy jó nedvszívó képességgel bírjon, és könnyű legyen cserélni. A bokszok hátránya, hogy a lovak melegben vannak, így ha télen a -10 fokba kivisszük őket a +10-ből-20 fokból, könnyen megfázhatnak. Ezen kívül ha a bokszok rácsosak, a lovak nem tudnak egymással megfelelően kommunikálni.
Az állásos istálló ma már korszerűtlen és idejétmúlt. Nagyon kevés előnye van, egyik, hogy kevesebb trágya képződik, a másik, hogy az esetleg rosszabb természetű lovak nem szabadon vannak, így kiszámíthatóbb a viselkedésük. Régen azonban kiválóan megfelelt ez a tartásmód, hiszen akkor még intenzíven használták a lovat. Amikor a katonaló vagy mezőgazdasági munkaló, fogatló napi 5-10 órát dolgozott, és megtett teherrel 30-80 km-t, akkor estétől reggelig az állásban valóban pihent. Táplálkozott, aludt, fizikailag és szellemileg regenerálódott a másnapi igénybevételre. Ezzel szemben ma, amikor a lovak nagy többsége jó esetben heti 5-10 órát dolgozik, az állásban állni napi 23 órát nem túl állatbarát megoldás. Az állásban a lovak egymás mellett szép sorban állnak az istállóban. A lovak kötőféken, általában két oldalra vannak megkötve. Soha ne kössük a lovat láncra, mindig csak kötélre, mert baj esetén a láncot nehezen viszi a kés.
A bokszok speciális fajtája az angolboksz. Ilyenkor a ló helyének ajtaja közvetlenül a szabadba vezet. Így lehetővé tesszük, hogy a ló – amennyiben kidugja a fejét az istállóajtón – félig-meddig a szabadban legyen, kellő levegőhöz jusson, és nem utolsósorban nézelődni is tudjon. Az ajtó előtt célszerű egy viszonylag széles, kb. 2-3 méteres fedett részt kialakítani. Ez a terület alkalmas a lovak ápolására, valamint megvédi a boksz belsejét az esőtől és a tűző napsütéstől. Az angol boksz előnye, hogy a ló sokkal kevésbé ingerszegény környezetben van, és emellett a légcsere, szellőzés is sokkal jobb a zárt istállóénál. Bár ez a tartás Angliából származik, nálunk is kiválóan alkalmazható, legfeljebb télen a megdolgoztatott lovak takaróban állnak a bokszban. Amelyiken nincs takaró, az sem fázik meg, csak sokkal dúsabb szőrt növeszt, ezért munkában hamarabb megizzad, több időt kell szánni a megszáradásához szükséges leléptetésre. A tévhitek ellenére azonban a lovat egyáltalán nem zavarja, ha a bokszban a hőmérséklet fagypont alá süllyed. Hidegben viszont csak az a ló tartható, melynek volt ideje felkészülni a télre, vastagabb szőrzetet növeszteni. Ezért egy fűtött istállóban tartott lovat ne szoktassunk át egyik napról a másikra angolbokszos, vagy ridegtartásra tartásra! Nem utolsósorban előnye még, hogy a lovak a bokszajtón kidugva fejüket, tudnak egymással kommunikálni, szemben a rácsos istállóbokszokkal. Ez nagyon fontos a lovak számára, hiszen társas lények, szükségük van egymás érintésére is, nem csak hangjára. Ha ezt a kommunikációt megvonjuk tőlük, könnyen kialakulhatnak a rossz szokások, például a karórágás.
Előfordulnak még olyan istállók is, melyeknél külön-külön mindegyik bokszhoz tartozik egy kis hátsó karám, ahová a ló kedvére kimehet a bokszból. Ez szintén nagyon előnyös, hiszen a ló kedvére mozoghat, levegőzhet. Viszont hasonlóan az angolbokszokhoz, itt is a szabad levegőn van a ló, ezért erre a tartásmódra sem lehet napról-napra átszoktatni egy lovat.
Ridegtartás:
A ridegtartás a lehető legtermészetesebb életmód a ló számára, hiszen az őseik is a szabadban éltek, alkalmazkodva az időjárás változáshoz, a hideghez és meleghez. A ridegtartásban élő lovak karámban, vagy legelőn élnek. Nincs istállójuk, csak valamilyen fedett beálló áll a rendelkezésükre. Takarmányukat a karámban kapják, ami a csoport kevésbé erős tagjai számára megnehezíti a táplálékhoz jutást, ha az erősebb lovak elüldözik őket az élelemtől. A ridegtartásban élő lovaknak szintén fontos a friss víz biztosítása. Hátránya, hogy a lovak között itt is kialakul egy hierarchia, hozzászoknak a társas élethez, ezért nehezebben szakadnak el társaiktól a munka idejére.
Tartás ménesben:
A ménesben tartott lovak nappal legelőn, éjjel pedig egy nagy közös istállóban vannak. Általában a tenyészkancákat, illetve a csikókat tartják ménesekben, hiszen a sok mozgás, a tiszta levegő és a jó minőségű füvek ideális körülményeket biztosítanak a kancák vemhessége idején, valamint a csikók felneveléséhez. A ménesben tartott lovak nagyon ritkán betegszenek meg, hiszen ez a tartásmód igen közel áll a ló természetes életkörülményeihez.
Karámozás és jártatás:
A ló mindennapi életéhez hozzátartozik a szabadban való, lovas nélküli mozgás, melyre a legjobb lehetőséget a karámozás nyújtja. Ekkor a ló egy fakerítés és/vagy villanypásztor által bekerített területen tartózkodik – egyedül vagy társakkal -, így kedve szerint mozoghat. A karámozás fontos a ló mozgásigényének kielégítése szempontjából, ezen kívül a ló vándorláshoz szokott testének egészségesen tartásához is elengedhetetlen a napi mozgás. A karámokban mindenkor szükséges a tiszta víz, valamint egy árnyékos beálló – fa vagy épület – megléte.
Azokban a lovardákban, ahol nincs lehetőség karámozásra, illetve ahol kondíciómunka folyik, kitűnő segítséget nyújt a jártatógép. Itt egy körülbelül 20 méter átmérőjű körön, egy elektromos vezérlőrendszer segítségével, egymástól elválasztva mozognak a lovak, leggyakrabban lépésben, de alkalmanként ügetés jármódban is. A jártatógépekhez hasonló hatásúak a lovak számára készített futószalagok. A jártatóval ellentétben a futószalagon azonban nem köríven, hanem egyenes vonalon dolgozik a ló, és a berendezés akár hegymenetre vagy lejtőre is állítható, erősítve ezzel a ló különböző izomcsoportjait. Ne feledjük azonban, hogy bár nagyon modernül és jól hangzik ez a módszer, a lovak számára egyáltalán nem természetes megoldás!
A legelő:
A jó legelőn különböző, kitűnő minőségű fűfélék találhatók, melyek megfelelő mennyiségű vizet kapnak, így nyáron sem égnek ki. A legelőn árnyék is található a lovak számára. És természetesen a friss víz sem hiányozhat.
